Az első szupervályog építő tábor sikerén felbuzdulva, melyet a gyönyörű, szerkezetkész Fürdő Pavilon testesít meg, elhatároztuk, hogy nekifogunk a következő építkezésnek. Anyagunk van, lelkesedésünk töretlen, és égető szükség lenne egy nyári konyhára a kert végében levő füves területre, hisz kiderült, a nyári befőzések, táborok étkeztetésének megoldására a jelenlegi konyha csak épphogy elég. Az építkezés ezúttal nem oktató jellegű tábor lesz, hanem a terület fejlesztését célzó közösségi project. A tábor alatt baratokat, érdeklődőket várunk,  akik szívesen részt vesznek egy közösségi épület létrehozásában, mely ásással és zsákrakással jár.

Junius 10-13: A terveket a Pünkösdi hétvégi ünnepen véglegesítjük, melyet nagy összejövetelnek tervezünk, mindenkit szeretettel várunk. Az előmunkálatokat megbeszéljük, majd elkezdjük a nyárikonyhát.

Pünkösd-Junius 19: a nyári konyha tervezett elkészítése.

Milyen segítséget várunk?
1)      Szupervályog készítéséhez, zsákrakáshoz önkéntes segítőket, barátokat
2)      Szakácsot a konyhai feladatok koordinálására
3)      Konyhalányokat az építkezés alatti konyhai feladatokra.  

Akár egy-két nap részvétel is nagy segítség.

Jelentkezés:
1) Takács Karcsi – 06-20-5210221, mindegyszer@gmail.com
2) Hurbán Attila - 06-20-9665055, hurattila@gmail.com