Kategória: Mindegyszer Szelleme


Állattartás

Egy önfenntartó közösség igen sok tekintetben függ az őt körülvevő állatállománytól. Közösségünk jelen pillanatban vegyes étkezésű, tehát jól megvan együtt a húsevő a (laktó-ovo-) vegetáriánussal, és a vegánnal. Különösebb regulát nem tartunk közösségileg elfogadottnak pont amiatt, mert az életmódváltás különböző szakaszaiban levő embereknek érzésünk szerint különböző táplálkozási módokat kell, hogy megtapasztaljanak, ahogy változik az energiaszintjük, szellemi- és lelkiállapotuk. A tanya tág mozgásteret biztosítana mindenkinek arra, hogy megtalálja a számára megfelelő étkezést. Egy pár alapgondolat azért megfogant bennünk a húsevésről beszélgetve, melyet megosztok (bár nem eszem húst, mert nem szeretnék érző lények halálában részt venni). Tradicionálisan a disznóvágás egy rítus volt  a magyar falusi család életében: egy családtag, egy mindennap a saját élelemből származó maradékokkal etetett, gonddal, törődéssel felnevelt állat “feláldozása”, hogy legyen télen mit enni. Egy olyan disznóvágásnak, mely annak tudatában történik, hogy biztosítsa az élelmet a leghidegebb hónapokra, az állat megfelelő tiszteletével elvégezve, egészen más a karmatikus és egészségügyi vonzata, mint a mai tömegtermelésből származó “gyorshízlalt” kényszerélő  szerencsétlenek tömegmészárlásából származó hús fogyasztásának. Ameddig lehetőség van erőszakmentesen táplálkozni, én megteszem, kiváncsi vagyok, mit tennék, ha nem lenne más választásom.  A tanya történetében a melléképületek arról árulkodnak, hogy folyamatosan volt állattartás. Ólak, kerítéssel elkerített kapírgáló állnak rendelkezésre, igen ingatag, leharcolt állapotban. Ezeket szeretnénk idén alkalmassá tenni a következő állatok fogadására:   

1)      Tehén
Érzésem szerint egy háztáji gazdaság úgy kezdődik, hogy vegyél egy tehénet.  Tej, túró, sajt, joghurt, kefir, aludtej azok az áldások, melyek automatikusan adódnak a tehén jelenlétével. Ezek egy vegetáriánus táplálkozás természetes fehérjékkel, zsírokkal, ásványi anyagokkal való kiegészítését biztosítják. A legelőn nem kell kaszálni. A trágya összegyűjtve a vetemény alatti földet termékenyíti meg, a komposztot gazdagítja, tüzelőt ad, fertőtlenítőszert, pakolások alapanyagát biztosítja, sőt, Chandu szerint Indiában már van egy olyan eljárás is, melyben az erjedő trágya gázai azonnal a házat fűtik. Ennek utánajárok nemsokára. Szóval inkább előbb, mint utóbb kell egy boci.

2)      Kecskék
Szuper fűnyírók, a legegészségesebb tejet adják, kiváló sajtot lehet belőle készíteni.Trágyája szintén alkalmas talajjavításra.

3)      Baromfi
Folyamtosan ad tojást, mely egy vegetáriánus életmódnak is értékes kiegészítője. “Termeli” a guanót, tollat, elpusztítja  a rovarokat.  

4)      Páva
Gyönyörű, és őrzi a házat.

Feladatok:

baromfiudvar épületének javítása, tető nádazás, terület kitisztítása, az ól területének rendbetétele, épületének lomtalanítása.

Mindegyszer egy nyitott közösség, mely szívesen fogad látogatókat, egy napra, hétre, akár örökre. Azért nevezzük ”Gyógyító Falu” projectnek, mert:
1) Gyógyító. A közösség tagjait a gyógyításra való affinitás jelelmzi, bőséges repertoárunk van a különböző terápiák, masszázsok, mozgásformák, prevenciós életmódbeli tudás terén. Ez némiképp predesztinálja a hely jövőbeli funkcióját. De nem csak a tagok foglalkozása gyógyít. Megfigyeléseink szerint a városi “megbomlott” miliőből a Mindegyszer etikája szerinti közösségi létformában való részvétel önmagában sok problémára ad választ, gyógyulást.
2) Falu. Az utólsó élhető magyar településformában, a kis mértű, önellátó faluban élő közösségnek tekintjük a tanyát, mely az idelátogatóknak a régi magyar “szer” településformában képes otthont adni.
3) Project. Ennek tekintjük, hiszen nagyvárosi emberek, az életmódváltás különböző fázisaiban kísérleteznek az ittléttel, közösségi létformákkal. A látogatótól a permanens lakóig minden részvételi forma megfigyelhető a projectben, a tapasztalatok megosztására az legkézenfekvőbb út a látogatás.

Látogatás feltételei:

1) Önkéntes, WWOOFER:
Mindenki, aki segítséggel szeretne résztvenni Mindegyszer életében, fejlődésében, karbantartásában, szépítésében. Az önkénteseknek szállást és ételt bitzosítunk. Az ilyen látogatóknak javasoljuk, hogy ”feladatra” jeletkezzen, azaz a főmenü “Feladatok” menüpontjában válassza ki azt  a feladatot, amit szívesen végezne. Ez természetesen változhat az adott pillanat igényei szerint, a menüpont az általában várható  feladatokat mutatja, valamint, hogy  milyen időszakban szeretnénk segítséget hozzá. A “Tervek” menüpontban azok a feladatok, hosszú távú tervek szerepelnek, melyeket akkor fogunk beindítani, ha többen ráérnek és jut rá energia a hétköznapi teendők felett. Ezek nagyobb volumenü tervek, lehet rájuk is jelentkezni.   A “FRISSS” menüpont alatt található az a feladat, ami a legégetőbben igényel épp segítséget.

2) Látogató:
Mindenki, aki pihenni, gyógyulni szeretne Mindegyszeren. Kérjük, hogy az ittlét önköltségét fedezendő, adománnyal vagy étellel járuljanak hozzá Mindegyszer fenntartásához.

Lejutás:

A lejutást érdemes a Kapcsolat menüpont alatti telefonszámok egyikén előre bejelenteni, nem csak azért, hogy legyen, aki fogadja a látogatót az Abonyi majornál, hanem mert a kompetens személyek sokszor ingáznak Budapest és Mindegyszer között, így lehet, hogy össze lehet hangolni a lejutást. Az önnálóan utazóknak a menüpontban található instrukciók és térképek tanulmányozását, és Takács Karcsi, Basilides Lilla és Hurbán Attila telefonszámainak a kijegyzetelését javasoljuk.

Házirend:

Szeretettel köszöntünk Mindegyszeren! Örülünk, hogy eljöttél hozzánk, kívánunk Neked kellemes kikapcsolódást és feltöltődést! Minden kéréseddel fordulj nyugodtan hozzánk, szolgálatodra állunk. Ötleteidet és javaslataidat szívesen hallgatjuk. Kérünk szépen, tartsd tiszteletben az itt élők kéréseit, és légy úgy jelen, hogy az a Magad és Mások örömére váljék! Olvasd el a kéréseinket.

Kérünk Téged:

1. Érkezésedkor járművedet a kertkapu előtt balra lévő kis tisztáson hagyd!

2. Szálláshelyed elfoglalása előtt, kérjük úgy helyezd el holmijaidat, hogy az ne akadályozza a többiek mozgását!

3. A házon kívül használt cipőidet a bejárati ajtó mellett található cipőpolcra tedd, a házban benti lábbelit használj!

4. Személyes dolgaidat, kérjük alvóhelyed környékén tartsd! Az ágyneműt távozásod előtt húzd le és tedd az ágyad elé!

5. A házon kívül használt pokrócokat, ülőpárnákat a cipőpolc melletti szekrényben találod, a macskák (tisztítás) miatt, ne hagyd ezeket és más ruhaneműket a székeken, asztalokon, padokon!. Használat után kirázva, összehajtva tedd vissza!

6. Őrizd meg a ház és a terület rendjét, tisztaságát, ha valamit használsz, azt megtisztítva tedd vissza oda, ahonnan elvetted, illetve a helyére!

7. Bármi elázott, elromlott, elfogyott, kérjük jelezd az itt élőknek!

8. Törölköződet, elázott holmikat, személyes szárítani valódat a tornácon elhelyezett szárítóra teregesd!

9. Óvd a csendet és Mások nyugalmát! Este 10-től reggel 7-ig, kérjük a többiek nyugalmát, pihenését elektronikus  hanggal    (csörgőóra, mobiltelefon) ne zavard!

10. A délutáni dologidő végeztével tégy rendet Magad után, hogy az este már a pihenésé lehessen és az új nap tehermentesen indulhasson!

11. Az állatok etetését bízd az itt élőkre, ha szeretnél részt venni benne, jelezd felénk, segítünk!

12. Az építkezésekkel, szerszámokkal kapcsolatos dolgokkal fordulj Karcsihoz!

13. A veteményes, fűszeres, virágos kertekbe nem menj be! Kertészkedéssel, növényekkel kapcsolatban Lillát keresd!

14. A fűnyírás, területrendezés, ház körüli rendezkedés, szelektív hulladékgyűjtés Attila hatásköre, hozzá fordulj, ha ilyesmihez lenne kedved!

14. Étkezések után mindenki elmosogat maga után, és helyére teszi az edényeket. A mosogatnivalókat két csoportra osztjuk,     tisztítószeres (zsíros, olajos) és tiszta vízzel tisztítható. Külön szedjük le étkezések után az asztalról a zsíros, olajos edényeket a többitől (pl.: amiből pörköltet ettünk nem tesszük össze a vizespohárral).A konyhai eszközöket csak élelmiszerhez használd! (nem váza, festék-, gyertyatartó)

15. A hulladékot osztályozva gyűjtjük. A nyers zöldség, gyümölcs (kivéve déli gyümölcs), kávé, tea zacc, maradékát komposztáljuk, papírt, műanyagot, fémet külön-külön tároljuk.

16. Óvd a fákat, növényeket, állatokat, feleslegesen ne olts ki életet!

17. Biológiailag lebomló tisztító- és tisztálkodási szereket használj, miután a szennyvíz a természetbe távozik. Ha nem rendelkezel ilyesmivel, fordulj Lillához!

Kérünk, a megbeszélt helyeken dohányozz!

 

 

Ha kérdésed lenne Hozzánk és nem vagyunk itt, hívj telefonon!

                Karcsi: 20/5210221

                Lilla: 20/5079949

                Attila: 20/9665055

 

 

Sziasztok!
 
Lilla jóvoltából egy ideje kísérletek folynak Mindegyszer háztartási vegyszereinek kiküszöbölésére. Ennek több oka van:
 
1) Egészségesebb miliőt biztosít az ottlakók, látogatók számára
2) Kevesebb tisztításra szorul a tanya szennyvize
3) Olcsóbb  

Szeretnénk tehát  megosztani Veletek az első kipróbált és bevált módszereket a természetbarát tisztítás témájában.

I. Mosószer

Szines ruhákhoz:

1,5l mosószerhez 75ek mosószóda, 30ek szódabikarbóna.
1l mosószerhez  50ek msz, 20ek szb.

Fehér ruhákhoz:

1,5l mosószerhez: 75ek msz, 30ek szb, 19ek bórax.
1l mosószerhez: 50ek msz, 20ek szb, 12,5ek bórax.

Egy 5kg-os mosáshoz kb 25ml kell belőle.

Sűrű paszta lesz belőle, használat előtt mindig fel kell rázni. Az elkészitésénél pedig a legnehezebb feladat a mosószódát feloldani a vizben. Nekem nem sikerült igazán jó módszert találni, egyelőre. A nehézség oka, hogy könnyen kristályosodik. Forró vizben jobban viselkedik, de az oldat telitődésével megint nehezedik a feloldása.

Viszont, ha sikerül, nagyon hatékony, lágyitja a vizet, fehérit, finom anyagokhoz is használható. Kézi mosáskor kesztyű ajánlatos, mert igen száritja a kezet.

II. Öblitő

Nem készitem el előre, hanem a mosógép öblitőtartályába öntöm a mosás kezdetekor.

0,5dl 10%-os ecet, 5-8 csepp illóolaj, szaglás szerint.

Foltokra úgy általában: mindig langyos vizzel és lehetőleg azonnal. Meleg, vagy forró vizben a foltok az anyagba “főnek”, igy nagyon nehéz, vagy nem is lehet eltávolitani.

Használható szerek: szb, msz, só, tiszta mosószappan (pl: tisza, magyar és tiszta anyag)

De a foltok dolgában még komolyabb kutatásban vagyok, ott ugyanis a kémia a lényeg, erről bővebben később majd irok.

III. Mosogatószer

A mosogatásnál az egyetlen feladat a zsírok, olajok oldása. A többi “kosz” vizben oldódik. A zsírok, olajok feloldása csak forró vizben hatékony, bármilyen szert is használunk. Az általam használt szerek is forró vizben fejtik ki zsíroldó hatásukat. A hideg zsíroldó ugye nem jöhet szóba. :)

Nekem a következő módszer vált be (lehet, hogy ez kissé eltérő a szokásosnál…):

Egy tégelyben összekeverek 1 rész szb, 3 rész msz . Ez a mosogatószer.

Gumikesztyűt használok, mert nagyon szárit.
Egy tálba (1-2l) forró vizet eresztek, ebbe 1ek keveréket teszek, ebben mosogatok.

Külön szivacsot használok a tányér-pohár-evőeszköz és a zsirosabb, olajosabb edényekhez. Túlzónak hangzik, de nem az. A zsírok, olajok a mosogatás után kihült szivacsban újra megtapadnak, és zsíros szivaccsal nem jó mosogatni.

A forró tisztító oldatban mosogatom el először a pohár-tányér-evőeszköz kategóriát, és higgyétek el, bár nem úgy fog kinézni, még ez után is hatékony szer marad az edények számára.

Az öblitéshez is forró vizet használok, mert a forró viz újra hatékonnyá teszi a mosószert, igy még egyszer mosogatok és öblitek egyszerre. Hamar és szépre száradnak.

A sütőket vagy egyéb súrolás-gyanus edényeket (szénné égetett lábosok…) beáztatom vizbe és 1ek mosogatószert keverek bele. Ha nagyon makacs, akkor hagyom akár 1 napig is, megéri, utána szinte szivaccsal is tisztitható.

IV. Általános háztáji tisztitószerek

A fehér ruhákhoz készitett mosószer tökéletesen alkalmas mindenféle felületek tisztitására: Csempe, padló, fürdőszoba, konyha… 
5l vizhez 1ek.

A krómozott csaptelepek illetve vizkő eltávolitásához a citromsav a legjobb. Nem büdös. Kávéfőzőkhöz is használható, elég utána kiöbliteni.

Ablaktisztitás: 0,5l  víz, citrom illóolaj, 1ek citromsav, kevés alkohol. Vagy a fehér ruhákhoz készült mosószerből 1ek 0,5l vizhez.

Nos, mindenkinek kellemes tisztogatást kivánok!
Lilla

Köszöntő

A Konemara egyesület tagsága, mely főleg gyógyítással, fenntartható fejlődéssel, egészséges életmóddal foglalkozó Budapesti fiatalokból álló közösség, saját sorsán keresztül, a kereséssel, álmodozással, tervezéssel, egészségnapok rendezésével, kirándulásokkal, családállítással eltöltött évek során kikristályosodott elvek alapján kínál egy komplex, természet közeli, harmonikus megoldást a modern városi élet problémáira: A Teljes Életet Mindegyszeren.

Mindegyszer egy szellemi közösség, melynek célja a tisztulás, a gyógyulás és a lelki változás elősegítése. Mindegyszer közössége létrehozott egy közös fejlesztésű területet Bócsán, mely mindenki számára nyitott, szabadon részt lehet venni a fejlesztésében, és mintájára létre lehet hozni hasonló közösségeket.  Jellemzi a nyitottság, a segítségnyújtás, és a szeretet.

Mik a főbb ismérvei Mindegyszernek?

Közösségi lét: a Mindegyszeri lét, tapasztalataink szerint kikapcsol, erősít, gyógyít és inspirál. Mintaként szeretnénk szolgálni a körülöttünk levő városi közösségek, társaságok és változásra nyitott emberek számára, hogy le tudjanak jönni a városból egy pár napra, hétre, hónapra, hogy új energiákkal, ötletekkel, magukra találva kezdjenek új életet.

Mik a főbb ismérvei Bócsának?

1)      Törekvés a tisztaságra: folyamatos munka folyik a természetet romboló szokások megváltoztatására, azok múltbéli maradványainak eltüntetésére, az eredmények megtartására. A vetemény kézzel áttisztított földbe kerül, a lakosok saját készítésű, természetes alapanyagú szappannal, fogkrémmel, samponnal tisztálkodnak, a szerves hulladék komposztálásra kerül, a mosás, mosogatás, tisztítás természetes ásványi szerekkel folyik, az ipari termékek és vegyszerek használata minimálisra korlátozott.

2)      Törekvés a fenntarthatóságra: energiaellátásban, táplálék felhasználásban, építőanyagaiban, a tanya megközelítéséből eredő energiafogyasztásban törekszünk minimalizálni az ökológiai lábnyomunkat.

3)      Törekvés a megvalósíthatóságra: olyan technológiákat igyekszünk megtanulni, fejleszteni és művelni a hétköznapi életben, melyek az ésszerű, ősi magyar hagyományokban gyökereznek, mindenki számára olcsón és könnyen megvalósíthatók, és továbbadhatók: kovászos-kemencés kenyérsütés, szupervályogos építkezés (www.szupervalyog.com), gyógynövényekkel való gyógyítás, háztáji kertészkedés, állattartás.

Önkéntes segítők, pihenni vágyók, wwooferek, önmagukat keresők: mindenkit szeretettel várunk Bócsán!

Köszönjük WordPress. | Sablon: Motion Készítette: volcanic
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 47 other followers